Médiatudor alapinformációkMédiatudor alapinformációk

 

A Médiatudor non-profit médiaismereti oktatási program 6-11 éves gyermekek számára.

A program célja megtanítani a gyermekeket arra, hogy helyesen értsék , értékeljék és értelmezzék a reklámokat, és ezzel felkészíteni őket a kritikus, tudatos fogyasztói magatartásra. A program közvetett célja az, hogy a kritikus gondolkodás fejlesztésével a gyerekek megtanuljanak értékelve viszonyulni a média által közvetített tartalmakhoz.

A Médiatudor az első olyan program Európában, és így hazánkban is, amely az alsó tagozatos diákok médiatudatosságának fejlesztését célozza. Ezt a célt a program egyrészt ingyenesen biztosított iskolai oktatási segédanyagokkal, másrészt a szülők bevonásával törekszik megvalósítani.

Mi az a Médiatudor?

Kutatások bizonyítják, hogy a gyerekek a különböző kulturális, gazdasági és társadalmi körülmények között - eltérő ütemben fejlődnek és sajátítják el a kritikus vizsgálódás képességét. A Médiatudor program segítséget nyújt a szülőknek és a pedagógusoknak abban, hogy a gyerekek képességeit ezen a téren gyorsan és hatékonyan fejlesszék.

A program az alábbi, ingyenesen biztosított segédanyagokkal áll a gyerekek, tanítók, tanárok és szülők rendelkezésére:

  • Iskolai tananyagok: munkalapok, tanári kézikönyv és videó-illusztrációk
  • Szülői tájékoztató – „Médiatudor a családban” címmel
  • Weboldal, amelyen külön felület készül a diákok, a pedagógusok és a szülők számára
  • Televíziós kampány, amely a szélesebb közönséget tájékoztatja a program működéséről
Az oldal tetejére
 

Miért szükséges?

Vitathatatlan, hogy napjainkban a reklám és a média meghatározó - és egyre növekvő - szerepet tölt be az ifjúság életében. Nemzetközi összehasonlításban a hazai adatok kiemelkedő mértékű médiafogyasztást mutatnak: a 17 év alatti magyar gyerekek több mint napi 3,5 órát töltenek a televíziókészülék előtt, de jelentős az egyéb médiumok (Internet, magazinok, rádió, stb.) használata is. Mindezek révén információk és reklámok özöne éri el őket, melyben egy felnőttnek sem könnyű eligazodni. Ezért a program nagy hangsúllyal foglalkozik a média által ábrázolt világ és a valós világ viszonyával. Ennek során alapvetően az értékelő és kritikus gondolkodásra épít, hogy a felnövekvő generáció tagjai aktív, tudatos médiafogyasztókká váljanak, akik kritikusan fogadják be a médiumokból feléjük áradó információhalmazt, reklámüzenetet, és képesek mindezeket szelektálni, értelmezni és értékelni.

Az oldal tetejére
 

Mit várhatunk a programtól?

Az alapszintű és a középiskolai oktatás számos olyan területtel foglalkozik, amely fontos a gyerekek hétköznapi életében, és amely segíti őket az egészséges életmód kialakításában. Ugyanakkor a helyes, tudatos médiafogyasztásra vonatkozó ismeretek átadása a fiatalabb gyermekek (a 6-11 évesek) számára aggasztóan hiányzik, bár a média szerepe e korosztály életében is egyre jelentősebb . Ezt a hiányt igyekszik betölteni a Médiatudor program.

Az oldal tetejére